2015. július 15., szerda

XIII. fejezet - Aprócska fény

Sziiiiasztok! 

Ismét itt volnék, egy rövidebb és unalmasabb résszel. Számításaim szerint a következő egy-kettő rész ehhez hasonló lesz, de tekintve, hogy a részek sokszor kedvem szerint változnak lehet, hogy mégis izgalmasabb lesz. Szóval legyetek türelmesek, mert minél jobban haladunk a vége felé - sajnos - annál több dologra derül fény. Bőven lesz részünk egy kis mosolyban - , de ettől is több szomorúságban, bánatban és bűntudatban, illetve még lesznek olyan dolgok is a történettel kapcsolatban, amit Ti fogtok eldönteni, na, de ne szaladjunk ennyire előre! Egyelőre ott tartunk, hogy megcsináltam az érdekességek fület, ahova még nem írtam semmit, mert először a várok, hátha van kérdésetek. Persze utána tőlem is kaptok bónusz érdekességeket, DE addig is jöhetnek a kérdések: kommentben és akár chaten is, illetve, aki facen követi a blogot - például csoportokban - az ott is megírhatja! 
Jó olvasást! Ölel Titeket:
Lisa Nowell xx





Tegnap, miután Endrow elment minden olyan üresnek és elhagyatottnak tűnt. Minden eddigi kellemes érzés megszűnt, s csak hűlt helyük maradt. Igyekeztem lefoglalni magam, de minden próbálkozás hiába volt, mert sehol sem találtam a helyemet és mindent fél perc alatt meguntam. Végül lementem anyáékhoz, amit aztán hamar megbántam, amikor anya beszélgetős perceit próbálta kiélni rajtam. 

- Jól hallottam tegnap, hogy tegezed a doktor urat? Ilyen jó viszonyban vagytok? Mégis mióta? – mondta, közben pedig az ablakot pucolta, én pedig ott álltam mellette karba font kézzel. Kezdtem sejteni, hogy kitől örököltem a néha túlságosan éles stílusomat.

- Igen. Megkért, hogy tegezzem. – nem gondoltam, vagyis inkább nem tudtam többet mondani. 

- Mikor? Egyszer találkoztál vele, aztán megjelenik itt a házunkban és te úgy kezeled, mint valami havert.


- Jajj anya, ne túlozz már! Igazság szerint már többször is találkoztam vele, mert vannak közös ismerőseink, és – fogalmam sincs, hogy mit akartam mondani – ennyi - Válaszul csak egy, ’jó duma’ tekintetet kaptam, ezért visszamentem a szobámba és az ágyon kuporogtam. Egyfolytában a telefonomat szorongattam, de végül nem használtam, mert tudtam, hogy nem zavarhatom őt egyfolytában. Látványos szenvedésemnek az a tény vetett véget, hogy ennem kellene, holott kicsit sem voltam éhes. 
***

Végül a kajálás mellett döntöttem, ezért lementem enni, majd az ágyamban ülve koronáztam meg az étkezést egy csomag chips-szel. Soha nem éreztem még ennyi üresnek magam. Jobban mondva mégis éreztem már ezt, csak teljesen más formában. Bekapcsoltam a tévét – ha, már úgysem volt jobb elfoglaltságom – és a csatornák között kapcsolgatva akadtam rá valamelyik zenecsatornára – talán -, ahol épp bikinis csajokat mutogattak. Mindegyiknek szép, hosszú haja, magas termete, vékony, izmos teste és hibátlan bőre volt. 

„ – Íme néhány tökéletes strand test. Te is így szeretnél kinézni? Nincs más dolgod, mint..” – mondta a tévében szereplő műsorvezető, vagyis inkább mondta volna, de képtelen voltam tovább nézni ezt a butaságot, amivel minden embert tönkretesznek. Mindenkit, aki kicsit is más. Éreztem, hogy már az első pillanatban váltanom kellett volna – általában pont ezért nem nézek tévét -, de nem tettem, ahogy rajtam kívül még sok más ember sem. Az eddig üresség helyébe lépett a keserű bűntudat, amit az imént – és az előző években – elfogyasztott felesleges étel miatt éreztem. Én is olyan szerettem volna lenni, mint azok a nők. Olyan tökéletes. Úgy éreztem, hogyha vékony és szép lennék, akkor talán nem volnék ekkora lúzer, de valójában tudtam, hogy lehetek akármilyen ez nem – csak - a külsőn múlik. Ez ettől sokkal összetettebb, de számomra már teljesen lényegtelen, mert minden nézetből lemaradtam a társadalomtól. Nem voltam több, mint egy élettelen, semmirevaló, önsanyargató lány, akit tönkretett a sötétség. Annyiszor gondolkoztam már rajta, hogy miért ezt az életet kaptam? Miért csak a szenvedés jutott? Miért nem lehetek boldog és szabad, mint a többi velem egykorú lány? Mit ártottam, amiért állandóan csak fájdalmat, szégyent és ürességet érzek? Minden egyes alkalommal, amikor a tükörbe nézek, azt kívánom, hogy bárcsak valaki más lehetnék. Valaki, aki szebb és jobb nálam. Valaki, aki szereti önmagát, akinek vannak barátai, aki élni akar, aki élvezi az életet. Valaki, aki én sosem voltam. Endrow egy aprócska fény a sötét életemben, de ez még egyáltalán nem jelent kiutat, csak egy kis reményt, ami bármelyik pillanatban elillanhat. Amikor velem volt, felszabadultabb és élettelibb voltam, de amint elment, minden megszűnt. A démonjaim ugyanúgy jelen vannak, csak arra a kis időre meghúzzák magukat, aztán amikor ismét sebezhető vagyok, megjelennek és cafatokra szednek. Éppen a sötét gondolataimmal voltam elfoglalva, amikor újra rám tört a gyötrelem első szakasza. A saját magamat ölelő szorítás egyre erősebb lett, egészen addig, amíg éles fájdalmat éreztem a bőrömön. Akkor megszűnt minden, és csak a körmöm által felsértett karomban rejlő maró érzést éreztem. A seb vérzett és ez vetett véget a szenvedésnek. Ismét bántottam magam, ráadásul már szánt szándék nélkül, de ez nem volt elég. Az ágy melletti fiókomba nyúltam és elővettem belőle a pengét, majd határozott mozdulattal bőrömhöz nyomtam. Megjelent az első vércsepp, amitől még inkább csak felbuzdultam és lassú – egyre inkább kínzó – tempóban húztam meg az első csíkot. Fájt, de mindez elenyésző volt a szívembe szúró éles kések mellett. A következő vonalat már gyorsabban és mélyebben húztam meg. Hófehér bőrömet vörösre festette a vér, de nem érdekelt: folytattam. Már oda sem néztem, csak húztam egymás utána vonalakat, melyek lassan már húsomba vájtak. Egyszer csak leengedtem a kezem és sóhajtva, akadozott levegővétellel hátradőltem. Az előbb, mintha nem is én irányítottam volna saját magamat. Mintha valaki átvettem volna tőlem a vezér szerepét, majd miután befejezte, amit kellett, ismét visszaadta nekem az ekkora már kifáradt, elgyengült testemet. A polcon kutatva igyekeztem valami papír zsebkendőféleséget találni, hogy lehetőleg ne vérezzem össze az ágyneműt, de annak már egyébként is mindegy volt. Végül rájöttem, hogy az ágyam alatt elrejtettem egy papírtörlőt az ilyen esetekre, úgyhogy előszedtem és azzal töröltem meg a kezemet. A kezem olyan volt, akár az esőben letörölt szélvédő: letisztítottam, de pillanatok alatt újra olyan lett. Belül kezdtek csillapodni az érzelmek, ahogyan a lélegzetem is. Felkeltem és bezártam a szobám ajtaját, hogy véletlenül se jöjjön be senki, majd kimostam a hegeket és az ez okozta égető érzéssel, na meg fájdalommal visszafeküdtem az ágyba. Lehunytam a szemem és megpróbáltam pihenni, de megszólalt a telefonom. 

- Haló – szóltam fáradtan. 

- Szia. Zavarlak? – kérdezte – Csak annyit szerettem volna, hogy minden rendben van e, jól vagy? 

- Persze, minden oké. Jól vagyok. – hazudtam.

- Remélem nem gondoltad, hogy ezt el is hiszem. Zara, mondtam már, hogy őszintének kell lenned velem, érted? 

- Ühüm. – jelen pillanatban nem különösebben dobott fel az, hogy felhívott, amiért talán a fáradtság vagy az imént történteket vádolnám, de a valós okot még magam sem tudtam.

- Szóval? – szerintem nem sok türelme lehetett már hozzám.

- Minden rendben, csak fáradt vagyok. 

- Holnap bejössz a rendelőbe? 

- Nem tudom. – igazság szerint ez volt az utolsó, amihez kedvem volt. Csak egyedül akartam lenni, a sötét szobámban és haldokolni. Nem önsajnálatból vagy nyavalygásból, egyszerűen túl nehéz ez nekem. Másoknak ez csak egy állapot, de ez attól sokkal nehezebb. Elgyengít és megöl. 

- Hányra jössz? – szerettem, hogy nem adja fel könnyen – Ha nem jössz, akkor kénytelen vagyok én menni!

- Jól van. Délután, mondjuk kettő körül? – én kerestem fel őt, majd én egyeztem bele abba, hogy eljárok hozzá, tehát nem adhatom fel, csak úgy, most. 

- Rendben, várlak. És Zara? – ennél a résznél mindig ígéret vagy vallatás következik. 

- Igen? 

- Ne bántsd magad, jó? Amikor úgy érzed, hogy muszáj, akkor rajzolj pillangókat a csuklódra és nevezd el őket, azokról az emberekről, akiket a legjobban szeretsz. Ha bántod a pillangókat, azzal a szeretteidet bántod, márpedig őket nem szeretnéd bántani, ugye? 

- Nem. – nagyon tetszett az ötlete, de magamat ismerve képes lennek mindezek ellenére is bántani magamat. 

- Jó éjt, holnap várlak! – mondta.

- Neked is jó éjt, Endrow. – mondtam félálomban, majd kicsúszott a kezemből a telefon és elaludtam. 

7 megjegyzés:

  1. Ma találtam rá a blogodra. És nem bántam meg!:) Nem szoktam ilyen történeteket olvasni, általában a 'gyilkolászós' blogokat kedvelem. De ez... ez más. Teljesen elnyerte a tetszésemet. A stílusod egyedi és magával ragadja az embert. Beszippantja. Látom magam előtt, amiket leírsz. Alig várom a következő részt!
    És, ha netán kiadják a blogodat könyv formájában, tutira én leszek az első, aki megveszi és odarohanok hozzád, hogy dedikáld nekem.:D És, ha mindenki a könyvedről fog beszélni, én majd eldicsekszem, hogy 'Hé! Én már blogformájában is olvastam'.
    A következő lépésem az lesz - miután leírtam ezt -, hogy feliratkozok a blogodra és mindennap felnézek, hogy hátha...^^
    Szóval... további sok sikert!
    Puszil: Dodi♥~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Istenem, azt sem tudom mivel kezdjem! Nagyon szépen köszönöm a kommentet, a szavaidat, azt, hogy időt szántál erre! Hihetetlenül csodálatosan estek a szavaid - sőt még ettől is jobban, csak béna vagyok az érzelmek kifejezésében! Azt hiszem, hogy ez a leghízelgőbb és legaranyosabb komment, ami valaha is kaptam és konkrétan nem tudom szavakba önteni amit érzek! Nagyon nagyon nagyon nagyon szépen köszönöm!

      U.i: Sok erőt adott a kommented és igyekszem az új résszel, csak...valahogy most nem jön össze. Az íráshoz rengeteg erőre van szükségem, mert mondhatni a történet az íróból táplálkozik és az író a történetből, viszont kicsit erő hiányában szenvedek, de tényleg próbálkozom, mert nem szeretnék Neked/Nektek csalódást okozni! És, bocsánat azért is, hogy csak ilyen későn válaszoltam a kommentedre!

      Ölel Téged,
      Lisa Nowell xx

      Törlés
  2. Szia! ^^ Mikor lesz új rész? :3 Már nagyon várom 😊

    VálaszTörlés
  3. Sziia mikor lesz új resz ����Egyszeruen imadom az irasodaaat:3333

    VálaszTörlés
  4. Sziia mikor lesz új resz ����Egyszeruen imadom az irasodaaat:3333

    VálaszTörlés
  5. Mi lett, mi lesz Zarával? Ne kínozz minket légy szíves! :)

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés