2015. június 26., péntek

XII. fejezet - Biztonságban

Sziasztok! 
Hol is kezdjem:D Ez a rész eléggé 'párbeszédes' lett, szerintem ilyen még nem is nagyon volt,  de azért remélem tetszeni fog. Itt a belső érzelmek leírása helyett inkább Zara és a doktor kapcsolata kap helyet, ami egyébként egy érdekes viszony lesz, de ezt majd meglátjátok! Egyébként a szavazás eredménye 24 szavazat alapján, 22- igen (91%) és 2- nem (8%) lett, tehát részletesebbek lesznek a fejezetek, viszont a nemmel válaszolók miatt minden rész elején fel fogom tüntetni egy +16-os jelzéssel, ha lesz durva tartalom.
U.i: Lenne egy olyan ötletem, hogy csinálnék egy 'Érdekességek' fület, amiben amolyan, kulissza titok féleségeket árulnék el a blogról, illetve akár kérdést is tehettek fel, ha szeretnétek, viszont ehhez visszajelzés kellene, tehát kommentben/chaten várom a véleményeteket! 
Ölel Titeket:
Lisa Nowell xx





Valami apró dolog motoszkált a fejemben, azt hiszem kezdtem észhez térni, amikor rájöttem, hogy az ágyamban vagyok, viszont arról halvány lila gőzöm sem volt, hogyan kerültem oda. Elég sokat aludhattam, ráadásul mélyen, mert kipihentebbnek éreztem magam, mint máskor, bár a lelki fáradtság sosem szűnik meg. Nem mertem megmoccanni, ezért először csak óvatosan, hunyorítva nyitottam ki jobb, majd bal szememet. A vakító fényesség miatt az első próbálkozásom kudarcot vallott, de másodjára már sikerült. Óvatosan felültem, és csak akkor pillantottam meg a szobám sarkában üldögélő személyt. Nem szerettem volna felkelteni a figyelmét, mert elsőre homályosnak és felismerhetetlennek tűnt, de a természet közbeszólt. Tüsszentettem, mire az illető, azaz Endrow felém fordult. Mégis mit keres itt? – hirtelen elkapott a pánik – Vajon a szüleim megtudtak valamit? Mi történt? – aprócska gondolatmenetem lefolytatása közben levegőért kapkodtam, a tüdőm mintha nehezebben jutott volna levegőhöz. 

- Zara – hangja olyan volt, mintha szívéről egy hatalmas kő esett volna le. Közelebb jött, majd az ágyam szélénél megállapodott. Képtelen voltam felnézni, egyelőre hátul, karjaimon támaszkodtam és próbáltam kitalálni, hogy tegnap este mi történt, de egy bizonyos pont után csak a sötétségre emlékeztem. Gondolom szeretette volna, ha legalább ránézek, elvégre a legalapvetőbb illemtani – és talán emberségi – szabály a szemkontaktus, főleg, ha a két fél kommunikációt folytat, márpedig ő beszélgetni próbált velem – Jól vagy? 

- Mi történt? – tekintve, hogy nem tudtam kitalálni az eseményeket, jobbnak láttam megkérdezni. 

- Nem tudom. Reggel beugrottam, hogy megnézzem jól vagy e, azok után, hogy tegnap úgy elrohantál és a szüleiddel a fürdőben, a földön fekve találtunk meg. Valószínűleg elájultál, de ezt szerintem már te is sejtetted. Remélem, hogy nem valami butaságra készültél éppen. 

- A szüleim? – pillanatnyi fáziskéséssel, de kiszűrtem a számomra legfontosabb részt – Ők találtak meg? Mit mondott nekik? Hol vannak? 

- Lassíts egy kicsit, Zara – mondta és igaza volt, de egyre több minden kezdett szöget ütni a fejembe – Először is az anyukáddal találtam rád, másodszor azt, hogy semmi komoly, talán csak nem ettél eleget, harmadszor pedig az apukád dolgozik, a mamád pedig hamarosan jön vissza. 

- És csak úgy itt hagytak önnel? – fakadtam ki, bár inkább meg kellett volna köszönnöm, hogy nem mártott be, holott sejthette, hogy nem csak egy véletlenszerű elájulásról volt szó.

- Igen. Egyébként tegnap pont azt akartam mondani, ugyebár, ha nem rohantál volna el, hogy nyugodtan tegezz. – bólintottam. 

- Sajnálom. Mindent sajnálok, én – dadogtam, s közben a hajamba túrtam – nem szerettem volna ezt az egészet. Nem tudom miért mentem el magához, vagyis hozzád. Nem akartam ebbe az egészbe belesodorni magam – vettem egy mélylevegőt, mert a hosszadalmas kitörésem közepette észre sem vettem, hogy nem lélegeztem – tehát butaság volt rabolnom az idődet. Rajtam már nem lehet segíteni – vettem halkabbra a hangerőt – hiába, már elvesztem

- Tudod, Zara – ült le az ágyam szélére – már az, hogy megkerestél is egy hatalmas lépés volt tőled. Tudom, hogy nehéz, de nem várhatod el magadtól, hogy egyből megnyílj előttem, illetve, hogy elsőre minden simán menjen, ahogy én sem várom ezt tőled. Ez egy lassú, de stabil folyamat, ami egyre csak könnyebb lesz, bár még a nehezénél tartunk. – tartunk, tartunk, tartunk. Többes számban beszélt, ami melegséget keltett bennem, mégsem tudom mire mondta ezt. 

- Mármint – muszáj volt rákérdeznem – hogy érted azt, hogy tartunk? 

- Ráléptél a jó útra, és nekem az a feladatom, hogy segítselek és elkísérjelek ezen az úton. – nem néztem rá, csak leszegett fejjel elmosolyodtam. Jól esett az, amit mondott, ahogy az is, hogy itt van. 

- Köszönöm. Nem vagyok biztos magamban, egy tettemben és szavamban sem, de hálás vagyok mindenért. 

- Elmondanád, hogy miért menekültél el tegnap és mi történt aztán itthon? Amikor rád találtunk megvizsgáltalak, de nem találtam semmilyen rendellenességet. – felsóhajtottam, de csak képzeletben, mert leplezni szerettem volna félelmemet. Beszélnem kellett neki a tegnapról, mert csak így tehetett értem bármit, csak így érthetett meg. 

- Hazajöttem – szerintem eddig ő is kitalálta – és felmentem a szobámba – Zara, térj a lényegre, menni fog - Eléggé kiborultam a rendelőben, fogalmam sem volt, hogy mit tegyek. Mármint félek. Félek a gyógyulástól, főleg, hogy csak egy nagyon mélyen elrejtett, aprócska szikra hisz benne, amely a szívemben pattog. Félek tőled, de ne értsd félre, nem, szóval – hosszan kifújtam a levegőt – érted. Tehát, hazaértem és felbattyogtam a szobámba, aztán rám jött az éhesség – közben magam elé néztem és néha rá-rá pillantottam. Ettem mindenből, ami az utamba került, nagyon éhes voltam, a kaják pedig túl csábítóak voltak – közben nagyokat nyeltem, s egy könnycseppem is útnak eredt - Nem foglalkoztam a mennyiséggel, csupán a számba tettem, ami jól esett, utána pedig rosszul éreztem magam – elcsuklott a hangom. A lábamat felhúztam és lehajtottam a fejemet. Összegömbölyödve hintáztam az ágyon, mint valami elmebeteg, intézetbe való ember. 

- Bíznod kell bennem, folytasd. – hangjában határozottság és egy kedvesség lakozott, mint mindig, amikor kért tőlem valamit.

- Én nem bírtam elviselni azokat a kínzó gondolatokat. Képtelen voltam rá – ráztam a fejem zavarodottan, könnyes szemekkel – Nem hagytak békén – már úgy tűnhettem, mint egy idegbeteg – egyre csak azt hajtogatták, hogy meg kell szabadulnom ettől a feleslegtől, ha egyszer vékony akarok lenni. Aztán meg kell büntetnem magam, mert megint megszegtem a szabályaikat. – zokogtam. 

- Mit tettél? – kérdezte. 

- Amit kellett – néztem végre szemébe – megtettem - Engem nézett, majd a szoba sarkába helyezte tekintetét. Nem tudtam tovább folytatni, ezért vártam, hogy ő mondjon valamit.

- Hánytattad magad? – ez volt az a szó, amit én képtelen voltam kiejteni, pedig tudtam, hogy erre várt. Bólintottam. – Korábban is csináltál ilyet? 

- Igen, előfordult. – már nem volt visszaút. 

- Milyen gyakran? – érezte, hogy ha nem kérdez, nem kap pontos választ, ezért inkább átvette az irányítást. 

- Alkalmanként, ha falási rohamom volt, vagy – abbahagytam. 

- Vagy? 

- Vagy, ha dagadtnak éreztem magam, és bűntudatom volt. – átléptem a saját határaimat, de már teljesen mindegy volt. Talán olyat mondtam, amire nem számított, elvégre attól, hogy valakin van néhány karcolás, még nem feltétlen vannak étkezési zavarai, de nálam sokkal összetettebb a dolog. Nem mondott semmit és én sem. Nem volt mit mondanom, bár a legfontosabb dolgot kihagytam. Lentről ajtócsapódás hallatszott, majd nem sokkal később anya jelent meg a szobám ajtajában, ahonnan azonnal felém rohant és magához húzott. 

- Zara, kicsim, annyira aggódtam érted – nyomott puszit fejemre – mégis mi történt? Jól vagy? Talán el kellene mennünk orvoshoz. 

- Anya, – toltam el magamtól – nagyon jól esik, hogy aggódsz értem, de már jól vagyok, és itt van Endrow doktor, ahogy hallottam már meg is vizsgált, semmi bajom. – rá nézett, majd ismét rám. 

- Tudom – sóhajtott -, de talán más orvosra lenne szükséged kicsim. Nem mintha bírálnám az ön szakértelmét. 

- Már pedig én nem vagyok hajlandó más orvoshoz menni! – ugrottam ki az ágyból és berohantam a fürdőbe, hogy felkapjak egy másik ruhát. Kilépve a helységből mindketten az ágyamnál ültek, szótlanul – Csak arról van szó, hogy tegnap este nem ettem semmit. Későn értem haza, emlékszel? ! – folytattam kissé szarkasztikus hangnemben. 

- Emlékszem, sőt, ha már így felhoztad, mesélhetnél, hogy hol jártál tegnap és miért jöttél olyan későn? – elfordultam és az egyik fiókban kezdtem kutatni a semmi után. 

- Egy barátnőmmel voltam és megfeledkeztem az időről. – a flegmaság egyre inkább kezdett eluralkodni rajtam, Endrow viszont viccesnek találta a helyzetet, amit anya is észrevett.

- Megkérdezhetem, hogy mi ilyen vicces, doktor úr? – förmedt rá az orvosra, aki valószínűleg a tényt boncolgatta, miszerint egy barátnőmnek neveztem. 

- Semmi – mentegetőzött – csupán most fedeztem fel, mennyire is hasonlítanak egymásra. 

- Elnézést, nem akartam letámadni – érdekes, hogy a kisugárzásában lévő nyugodtság, mekkora hatással van mindenkire – csak nagyon aggódom Zará-ért. Ő az egyetlen lányom, nem tudom, van e gyereke, de… - 

- Nincs – vágott közbe -, de megértem. 

- Köszönöm – igen, ebben is hasonlítottunk anyával – Hozok fel valami enni kicsim, rendben? 

- Ühüm – bólintottam. Anya kiment, s ismét ketten voltunk a szobámban. Egy ideig kellemetlenül pillantgattam mindenfelé, majd lehuppantam.

- Lassan mennem kell. – Mi? Ne! 

- Ne! – miután tudatosult, hogy hangosan is kimondtam, korrigáltam – Vagyis, máris? Nem akarok egyedül maradni. – nem mehetett még el. Szükségem volt rá, azok után, ami tegnap történt. 

- Itt lesz a mamád, és nem leszel egyedül. – mondta.

- De az más. Amikor önnel – megráztam a fejem – veled vagyok, akkor szabadnak érzem magam. Nincsenek velem a démonjaim, nem félek, és nem vagyok rosszul az undortól, amit magam iránt érzek. Egyszerűen olyankor biztonságban érzem magam. – talán nem ideillő vallomásom befejeztével, könyörgően pillantottam rá, majd odasétáltam és megöleltem. Először szorosan öleltem magamhoz, majd egyre bizonytalanabbá váltam, de karjaival ő is magához ölelt, és életemben először biztonságban éreztem magam.

7 megjegyzés:

  1. Szia!
    Köszönjük az új részt! Még nem olvastam el, de 100%, hogy fantasztikus lesz! :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lia!

      Köszönöm a belém, és a történetbe fektetett bizalmadat!:)

      Ölel, Lisa Nowell xx

      Törlés
  2. Szia!
    Köszönjük az új részt! Még nem olvastam el, de 100%, hogy fantasztikus lesz! :3

    VálaszTörlés
  3. Wow, ez eszméletlen jó! ^^
    Az Érdekességek modult pedig támogatom, szerintem szuper ötlet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Hannah!

      Köszönöm a kommentet, é nagyon örülök, hogy tetszett!:)

      Ölel, Lisa Nowell xx

      Törlés
  4. Nagyon nagyon jó rész lett.. Tudtam hogy előbb-utóbb Zara meg fog nyílni Endrew előtt s lám nem tévedtem.. És szerintem js jó ötlet az Érdekességek modul ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Andrea!

      A te neved nem igazán rémlik - nem sokszor írtál, ha jól emlékszem -, épp ezért nagyon szépen köszönöm, hogy most kommenteltél, sokat jelent! Örülök, hogy tetszett a rész, és, hogy bejött a jóslatod! :)

      Ölel, Lisa Nowell xx

      Törlés