2015. május 15., péntek

VIII. fejezet - Égető érzés

Sziasztok!
Ez a rész inkább párbeszédesre sikeredett, ami miatt kicsit különbözik a többitől. Köszönöm a kommenteket, igyekszem megfogadni a tanácsokat is - írta valaki, hogy leírhatnám, Zara miért lett beteg, úgyhogy ez is helyet fog kapni, bár ennek nincs különösebb oka, illetve, talán esett már róla pár szó -,  és köszöntöm az új feliratkozót is! Betegeskedésem és vizsgáim miatt lehet csúszok egy picit a következő résszel, de az is lehet, hogy pont emiatt előbb hozom. 
Jó olvasást! Ölel Titeket:
Lisa Nowell xx



Tíz perc sem telhetett el, amíg a doktor ismét kilépett a fehér ajtó mögül. Gyomrom görcsben állt. Egyre nagyobb nyomás nehezedett rajtam. Odalépett hozzánk, majd megkérte a szüleimet, hogy nélkülem fáradjanak be, mert csak velük szeretne beszélgetni. Abban a pillanatban fel sem fogtam mi történt, csak másodperces késésekkel esett el, hogy mit is mondott. Anyu még egy utolsó pillantást vetett rám, mielőtt belépett. Arca gondterhelt volt, biztos voltam benne, hogy ő is legalább annyira megijedt, mint én. Az ajtó bezárult, én pedig ezzel egy időben felugrottam a székről – igen, szó szerint – és óvatos léptekkel az ajtóhoz igyekeztem, majd az elsőre hideg, kemény fának tapasztottam fülemet. Tudtam, hogy a hallgatózás csúnya dolog, de muszáj volt kiderítenem, miért kellett külön bemenniük, nélkülem.

- Doktorúr, miért kellett külön bejönnünk? Zara már elég nagy, vagy valami baj van? – hallottam anyu aggodalmas hangját.

- Nem, nincs, csak önökkel is szeretnék váltani pár szót, vagyis inkább kérdezni néhány dolgot – apuék egy „rendben”- nel válaszoltak, majd ismét a férfi hangját lehetett hallani – A lányuk szokott furcsán, zavartan viselkedni? 

- Nem – mondta apu, de ő sem volt biztos a válaszban – nem igazán – Csak a szokásos tinédzser kori dolgok, de ezek is csak ritkán fordulnak elő. Csendes lány. – folytatta anya. 

- Szokott eljárni otthonról? – miért tesz fel ilyen kérdéseket? Biztos, hogy rájött az igazságra, édes istenem, ne tedd ezt velem, mondtam magamban, majd vetettem egy gyors pillantást a plafon felé. 

- Nem gyakran, de elmegy ide-oda. – attól féltem, hogy ők is gyanítani kezdenek valamit, a kérdések alapján. 

- Szoktak otthon beszélgetni? Megbeszélik a problémákat, jó a viszonyuk? – az első pillanatban még jelen lévő kedvesség kissé kezdett elszivárogni hangjából. 

- Igen, jó viszonyt ápolunk vele, és minden elmond nekünk, de, ha nem is, akkor legalább a feleségemnek. – annyi bizalmat fektettek belém és én mit adok vissza? Az égvilágon semmit. Minden második szavam hazugság, és a tetteim sem a valóságot tükrözik. Nekik akarok jót, mégis undorító, amit teszek. Nyikorgás hallatszik, valaki felállt. Gyorsan hátrálni kezdtem, de jól tudtam, hogy nem érek el a székekig, ezért a falon lévő hirdetések elé léptem. A fehér köpenyes lépett ki az ajtón, és intett, ezzel jelezve, hogy bemehetek. 

- Igazából semmit sem találtam nálad. Bár ezek a gyors vizsgálatok tévedhetnek, nem sok esélyt látok rá, hogy így lenne, viszont amennyiben ragaszkodnak hozzá, folytathatjuk a kivizsgálásokat – tartott egy kis hatásszünetet - A kérdések azért voltak, mert a fejfájás mögött stressz is állhat, de nem úgy vettem észre, mintha rossz lenne a családi háttér, tehát ez fogható az időjárásra, vagy bármilyen egyszerű tényezőre is. Az ember bonyolult lény. 

- Ezek szerint minden rendben? – lélegzett fel apu, amilyen halkan csak tudott, mégis biztos vagyok benne, hogy nem csak én hallottam. Az orvos bólintott. – Köszönjük szépen a türelmét! 

- Ez a kötelességem! – kezet fogtak, majd a szüleim már ki mentek, én viszont bent maradtam, de magam sem tudom, hogy miért. A férfire néztem, mintha mondani akart volna valamit, de megszólaltam, mielőtt egy hang is kijöhetett volna a száján. 

- Köszönöm. – mondtam egyszerű, mégis kedves hangnemben. 

- Érdekes lány vagy – engem firtatott, és én is csak őt néztem – Nem tudom, hogy mi a baj, de biztos vagyok benne, hogy titkolsz valamit. Láttam rajtad, hogy ideges voltál, de nem úgy, ahogy mások. Te valamitől féltél, valami olyantól, amiről nem szeretnél, ha kiderülne – az asztalához nyúlt – Ezen a számon elérhetsz, - nyomott a kezembe egy kártyát – ha bármiben segíthetek, hívj bátran. Ne feledd, hogy nem vagy egyedül. És ne félj! Tudom, nincs okod bízni bennem, de az orvosi titoktartás egyébként is kötelez, tehát csak is rajtad múlik, mit szeretnél. 

- Rendben – bólintottam – mindent köszönök, de most mennem kell, mert a szüleim már várnak. Viszlát. – kiléptem és az bejáratnál beszélgető szüleimmel együtt elindultunk haza. Az autóban elővettem a fülesemet, miután sikerült tudomást szereznem róla, hogy anyuék megnyugodtak, és Lana Del Rey Summertime Saddness című számát indítottam el rajta. 


I got that summertime, summertime sadness

S-s-summertime, summertime sadness

Got that summertime, summertime sadness
Oh, oh, oh, oh, oh...


Tátogtam a szöveget, s olykor dúdolgattam a dallamot, odafigyelve arra, hogy ezzel ne hívjam fel magamra a figyelmet. Régen, képes voltam hangosan énekelni, ráadásul mit sem érdekelt, hogy ők mit szóltak ehhez, de ma már ehhez sincs kedvem. Szerettem ezt a zeneszámot. A szokásostól eltérően nem a szövege, sokkal inkább a dallama tetszett. Kissé szomorkás, mégis ütemes, ráadásul az énekesnő hangja, együtt csodálatosak. Befordultunk az utcánkba, ezért eltettem a fülest, és feltápászkodtam az ülésről – eddig, szinte az ablaknak dőlve feküdtem, és bámultam ki a sötétségbe -. Amikor apu megállt, még kiszállás előtt vetett rám egy pillantást, majd így szólt: 

- Büszke vagyok rád – egy fél mosollyal viszonoztam kedves szavait, majd amikor kiszálltunk a kocsiból, hozzábújtam, ő pedig fél kézzel átkarolt – Pont, mint kiskorodban. – mosolygott, én pedig a régi emlékek felidézése képen fejemmel belebújtam mellkasába. 

Hatalmas, forró kád vizet engedtem, majd ledobtam ruháimat, és beszálltam. Először durván perzselte bőrömet a víz melegsége, majd egyre kellemesebbé vált. Libabőrős lettem, ezzel együtt pedig kellemes érzés öntötte el testemet. Fejemet hátra vetettem, szememet becsuktam, majd úgy élveztem a kényeztető forróságot. A doktor szavai jutottak eszembe, az, amit tett, ahogyan viselkedett. Biztosan sejtett valamit, mégsem szólt egy szót sem, amiért hihetetlenül hálás lehetek neki. Kedves volt velem, az első perctől fogva, pedig nem is ismert. Persze, mondhatjuk, hogy ez a feladata, de a többi egészségügyi dolgozónak is, mégsem egyformák. Nem árulta el a titkomat, pedig megtehette volna. Biztos vagyok benne, hogy a karkötős hazugságot sem vette be, amit meg is érek, mert elég béna volt. Annyira féltem – ezt ő is észrevette –, most pedig, hogy túl vagyok rajta, fellélegezhetek végre, mintha egy hatalmas terhet vettek volna le a vállamról. Egyik kezemet belemártottam a vízbe, majd a másik, kádszélén nyugvó kezem fölé emeltem, és hagytam, hogy apró vízcseppek áztassák bőrömet. Valaki belépett a szobába, majd a fürdőszoba ajtajára tapasztotta a kezét – ezt csak onnan tudtam, hogy az évek során sikerült jól kiismernem a ház zajait.

- Kicsim, itt vagy? – kérdezett, már nyugodt, nőies hangján.

- Igen, mama. – szerettem így hívni, melegséget, és szeretetet sugárzott magából, bár inkább külföldön volt szokás ez a szóhasználat.

- Kérsz még valamit? Mert, ha nem akkor mi lefekszünk aludni.

- Nem, menjetek csak, én is nemsokára lefekszem. 

- Jó éjt. – Neked is, mondtam, bár ezt még én sem hallottam biztosan. 

Ismét hátra vetettem fejemet, majd, mivel a víz kezdett elhűlni, úgy gondoltam, engedek még hozzá. A baj csak az, hogy ilyenkor mindig, csupán pár percig tart a bizsergető érzés, majd elmúlik. A víz, csak elsőre olyan igazán finom és tüzes, aztán megszokja bőrünk, és nincs többé a különleges érzés. Felültem, elfordítottam, majd megnyitottam a csapot. A forró víz megégette a tenyeremet, ezért hirtelen eldobtam a tusfejet, majd elzártam a vizet. Ostoba gondolat szaladt át a fejemen, ennek okából kifolyólag aztán újra megindítottam a vizet. A kézfejemet – pontosabban a tenyeremet – finoman a vízsugár alá tettem, de már nem vettem el onnan. A forró víz megállás nélkül folyt és égette a kezemet, de én továbbra sem vettem el. Fájt. Elmondhatatlanul fájt, de csak fizikailag. Lelkileg inkább kellemes érzés volt, mintha kis időre a fájdalom helyet cserélt volna, és pont ez volt a célom. Ajkamba haraptam, a víz pedig még mindig szüntelenül csobogott. Olyan volt, mintha tűzbe tettem volna apró, hófehér ujjaimat. Mások szemében biztos betegnek tűntem volna, de senki más nem érthette ezt. Hatalmas fájdalom a kezemnek, de ennél is hatalmasabb megkönnyebbülés a lelkemnek. A démonjaim kinevettek, ismét elérték, amit akartak, én mégis jól éreztem magam. A tüzes víz érintése már nem is jelentett fájdalmat, ezért abbahagytam korábbi tevékenységemet.

- Fel kellene hívnod őt, Zara. – jött a hang a fejemben.

6 megjegyzés:

  1. Jajj "picit" eltűntem:( De végre volt időm bepótolni az elolvasatlan részeket. Szóhoz sem jutok. Ez valami csodálatos, eszméletlen, fenomenális. Példaértékű!!! Nagyon szeretem ezt a blogot. Ez a rész volt a kedvencem, bár a többi sem áll messze tőlem. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon Zara mit fog tenni a következő részben, hogy esetleg felhívja-e az orvost. Bár nem hiszem. Az ilyen betegek csak a lelkük mélyén szeretnének segítségért kiáltozni. Nagyon jól írsz még mindig. Ez a történet a kedvenceim közé tartozik. Imádom! :) Csak így tovább! <3 Kíváncsian várom az új részt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nagyon szépen köszönöm a kommentet, illetve a sok kedves jelzőt! Elhiheted, hogy rengeteget jelentenek nekem, és az is, hogy időt szántál a blogra. Igyekszek, részről részre, egyre jobb munkára törekedni, illetve a részek hosszúságán is megpróbálok változtatni, mert tényleg elég rövidkék lettek.

      U.i: És még azért is hálás vagyok, hogy a hibákat is kiemeled/kiemelitek!

      Ölel, Lisa Nowell xx

      Törlés
  2. Hupszika. Az lemaradt, hogy: rövidek a részek.. :( Na meg az is, hogy tökéletesen fel van építve a történet.Minden részben megfelelő mennyiségű információ jut el hozzánk, és megfelelő mennyiségű esemény történik. és Látszik, hogy nem összecsapott. Xoxo <3

    VálaszTörlés
  3. Szia :D énnis eltüntem egy időre mert költöztünk és nem volt netem -bár most sincs sajnos - de találtam wifi forrást így eltudtam olvasni a fejezeteket amikről lemaradtam :D és nagyon tetszettek :3 szokásosan imádtam őket ❤ csak így tovább puszii :-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! És milyen az új hely? Egyébként köszönöm szépen a kommentet, nem győzöm ismételni, hogy mennyire sokat jelent ez nekem, illetve nagyon örülök, hogy tetszett a fejezet!

      Ölel, Lisa Nowell xx

      Törlés
  4. meglepetés a blogomon!:) http://takenyou.blogspot.hu/2015/05/3-dij.html

    VálaszTörlés